[Toluca Lake Prison]
Toluca Lake Prison

Üdv a Pokolban!

Toluca Lake Prison. A fegyintézetet az 1840-es években hozták létre, miután fegyveres lázadások törtek ki Amerikában, az uralkodó osztállyal szembeni elégedetlenség, a szegénység és a társadalmi megosztottság miatt. A lázadásokat viszont kordában kellett valamivel tartani, így jó pár embert bevittek a fegyintézetbe. Volt, hogy nyílvános kivégzést tartottak az elrettentés céljából.

A Toluca Lake Prison-t egy Byron Morris nevű férfi alapította végül meg, viszont egy börtönlázadás alkalmával meghalt, ami 1863-ban volt. Azóta jó pár börtön igazgatója volt az intézménynek. Csak, hogy még egyet említsek: Seth Medler.

 

Egy elég befolyásos személy volt, viszont az egyik elítélttel gondjai adódtak (nem került napvilágra, pontosan mi volt a baja), így minden követ megmozgatott, hogy Christian Lorenz-t megölesse. Még az egyik nővért, Karen Klein-t is belevonta az ügybe, két fegyőr mellett. A végeredmény viszont az lett, hogy az FBI sietett Christian és a többi elítélt segítségére, ami Seth Medler halálával végződött 2014-ben. Jelenleg egy új igazgatóval (neve: Thomas Small) büszkélkedhet az intézmény, aki úgy tűnik, sokkal jobban beválik az eddigieknél. Igyekszik új szabályokat, törvényeket beiktatni az elítéltek életébe. Engedélyezi a tanulást, sőt, érettségizhetnek is a rabok, ha tudásra szomjaznak. Viszont a lázadásokat, szökéseket nem nagyon díjazza, legalábbis szép szóval biztosan nem.
Az intézmény a legutóbbi szökés, lázadás és igazgatóváltás után fel lett valamelyest újítva, így az elítéltek normálisabb környezetben tengethetik mindennapjaikat, bár a magánzárkák például nem szűntek meg és nem is fognak, hisz arra szükség van.

A fegyintézet a következőképp van kialakítva: az elítéltek cellái két külön részlegre vannak osztva. Női, illetve férfi szárny kap helyet. Egy cellába maximum 5-en mehetnek. A nők és férfiak a többi helyeken érintkezhetnek. Étkezde, udvar. A zuhanyzók megint külön kapnak helyet.
Na, de hol is van ez a fegyintézet? Tulajdonképpen Seattle-ben, a város szélén, kissé távol civilizációtól.

Jelenleg hol tartunk? A börtön már befogadott kisebb-nagyobb időszakokra embereket: Leonard Garcia-t, Chester Hellt és Issei Kurosawa-t is. Mára viszont a létszámunk az eredeti és a kis rabfiaink próbálnak helytállni, meg kitartani. Andy várja, hogy a barátnője bejöjjön hozzá, Lisa várja, hogy Chris kijöjjön végre, Julien meg még mindig a bosszúját terveli Amy ellen, aki miatt a börtönben kell évekig rohadnia... ugyan akkor... talán még érez valamit a lány iránt, de célja ezt gyűlöletté változtatni. Nem akar már kötődni ahhoz a lányhoz, aki bemocskolta a nevét és rács mögé juttatta.
Lassan pedig megérik a csapat arra, hogy új embereket fogadjanak a cellájukba... ez nem más, mint Luka Dawson és Ry Ferland. Egyik srác jobb, mint a másik...

Ha kíváncsi vagy, mi lesz velük, akkor csak egy regisztrációba kerül és olvashatod a felkerült Titkosított aktákat.

 


Coldrain - We're Not Alone

 
Toluca Lake Prison

Mi ez? Kérdezed, de választ is kapsz, ne aggódj. Toluca Lake Prison. Egy börtön. Egy privát szerepjáték. Eliffe & Yui játszótere, ahová elbújnak a mindennapok elől. Kíváncsiak voltunk, milyen lehet belebújni egy elítélt bőrébe, vagy épp hogyan lehet ezeket az embereket a négy fal között tartani. Lehetünk fegyőrök, rokonok, ismerősök vagy a börtönben dolgozó egyéb alkalmazott, minden csak a kreativitásunkon és fantáziánkon múlik - az pedig kimeríthetetlen.
Seattletől néhány km-re található ez a hatalmas épület, még nagyobb falakkal. Aki ide bekerül, innen nem szabadul egykönnyen.
Ha érdekel ez a világ, nézz szét! Bekapcsolódásra sajnos nincs lehetőség, az oldal privát. Mindenkinek sok szerencsét kívánunk! Ez itt a Pokol.

Toluca Lake Prison

 
Kihallgatás

Két szerkesztő van!
 
 
A listánk

Terveink

- Julien és Amy kapcsolatának feszegetése (építése, rombolása)
- Sakuráék vs. Akame balhé (Andyék valószínűleg megpróbálnak kimaradni belőle)
- Chris & Lisa múlt: az a bizonyos gyilkosság estéje
- Julien & Amy múlt: gyilkosság és Julien gyanúba keverése
- Andy & Remi múlt folyt. (múltkor félbemaradt, még lehetne vmi)

 
Látogatók
Indulás: 2013-02-14
 
A vaskapu
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Az oldal két lány privát szerepjátékát
dolgozza fel, tehát kapcsolatban áll
az userekkel és a karakterekkel is.
Minden jog fenntartva!

Toluca Lake Prison | Yui & Eliffe | G-Portál | Indulás: 2013. február 14. | Téma: Szerepjáték

2013-2017

 

Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints    *****    Blog, Videojátékok, Szórakozás, Technika! Call of Duty: WWII és sok más!    *****    Légy te is egy Új Márka Elsõ tagjai között ahol Azonnali 28%haszonhoz juthatsz!Részletek:huncalifeandme@gmail.com    *****    Nyerj akár 1 millió forint értékû bitcoint. A játék ingyenes.    *****    Tudtátok, hogy a Csiga-biga gyerekdalban eredetileg szó sincs tûzrõl?    *****    LEGYÉL FARMASI TANÁCSADÓ VAGY VEZETÕ! OTTHONI MUNKA, MAGAS KERESETI LEHETÕSÉGGEL! HA MOST CSATLAKOZOL, MÉG NYERHETSZ IS!    *****    Mi mennyi 2018 - Árak, változások 2018 - minimálbér, családi pótlék, adókedvezmények 2018    *****    Légy te is a Farmasi csapaom tagja!!!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    A Dynasty és a TVD 8.évadából megismert színésznõ, Nathalie Kelley elsõ hazai rajongói lapja. KATT! KATT! KATT!    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BEAUTY-FASHION BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Karácsonyra AJÁNDÉKOZZ szeretteidnek, barátaidnak SZEMÉLYRE SZÓLÓ HOROSZKÓP ELEMZÉST 3 ÉVES ELÕREJELZÉSSEL!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés + Felszálló holdcsomópont,Chiron, Lilith 2000 Ft. + ingyenes konzultáció. Most!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok